Régen és néhány helyen még ma is a disznóvágással biztosították a háztartás évi hús- és zsiradéktartalékát. Manapság a legtöbben boltban, hentestől vásárolnak húst és húskészítményeket, de egyre többen kedvet kapnak hozzá, hogy egyedi, házi, családi, kézműves termékeket vásároljanak, és sok családnál, főleg vidéken a napi étkezés alapja a télen levágott és feldolgozott hízó.

A házi disznóvágást általában a téli hónapokra időzítették régen is és manapság is. A hideg idő beálltát követően novembertől február végéig a legalkalmasabb az idő. Ennek a legfőbb oka, hogy az állat felbontása ilyenkor biztonságos.

Parasztháztartásban a disznót a gazda öli meg és bontja. Régen böllért a nagygazdák presztízsből, mások csak egészséges férfi családtag hiányában hívtak.

Disznóölésnél férfimunka a perzselés, a tartós töltelékek elkészítése, a hús és szalonna sózása. Női munka a béltisztítás, a hurka és gömböckészítés, az abálás, a zsírsütés, valamint a munka végeztével sorra kerülő disznótor ételsorának elkészítése, és a kóstoló összeállítása.

Sokfelé egy meghatározott színhúsdarab, a pecsenye a kanász, kondás disznóölési járandósága volt, ez a kanászpecsenye vagy pásztorpecsenye.

Disznótor

A disznóölést követő vacsora a disznótor. Az elfogyasztott ételek alapját a levágott disznóból frissen készült húsos ételek teszik. Tájegységenként, házanként is eltérő mi kerül az asztalra.

Békés megyében, Köröstarcsán orjalevest főznek, vagy tejfölös veselevest, töltött káposztát a kolbászhúsból, néha lucskoskáposzta is kerül, fokhagymás pecsenye sül, a hurka és a kolbász, na meg a hájas tésztából a pogácsa és a lekváros papucs. Készítenek véres, kukoricakásás, és rizses hurkát, abált szalonnát és disznósajtot is.

Régi szokás, hogy a segédkezőkön kívül a szomszédokat, közeli rokonokat is meghívták, egész családokat, házaspárokat gyerekekkel együtt. A családias jelleg kizárta a régen a mulatságokon szokásos lányok-legények közti enyelgést, udvarlást. Evés-ivás, borozgatás, vidám hangulat volt jellemző a disznótorra. Elsőrendű alkalma a közös dalolásnak, alkalom a tréfálkozásra, mesélésre.

Magyar Néprajzi Lexikon, 1977, Akadémiai Kiadó, Budapest

Frank Júlia: Disznótorban, 1983, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest